A barcsi kistérség Somogy megyében található, a megye területének kicsivel több mint egy negyedét (25%) teszi ki. Itt kezdte meg működését a Barcs és térsége Foglalkoztatási Paktum.
A kistérséghez 26 település tartozik, a Dél-dunántúli régióban helyezkedik el, viszonylag közel található hozzá a két megyeszékhely, Pécs és Kaposvár is. A térség képét a Dráva és a mellette található Duna-Dráva Nemzeti Park adják meg.
A 26 település közül egyedül Barcs, ami nagyobbnak tekinthető, a többi inkább kisebb (nagy részük 1000 lakott fő alatti) település. Csak 8 település számít önálló közigazgatási egységnek, a többi település 6 körjegyzőséghez tartozik.
A Barcs és térsége Foglalkoztatási Paktum 350 millió forintból ennek a térségnek a felzárkóztatását tűzte ki célul. Hozzá fog járulni több száz fő képzéséhez és a munkaerőpiacon történő elhelyezkedéséhez. Ezt úgy szeretnék elérni, hogy a térségben működő gazdasági szereplőket, civil szereplőket, oktatásban résztvevőket és a munkakeresőket összekapcsolják, és olyan rendszert szeretnének megteremteni, melyek minden résztvevő számára megfelelnek. Ennek segítségével össze szeretnék hangolni a munkaerő keresletet és kínálatot.